Barangolás Indítása

Nagy Imre emlékház

Barangolás Indítása

Csíkkozmási tájház

Barangolás Indítása

Csíkmenasági tájház

Barangolás Indítása

Csíkszentdomokosi Márton Árom Emlékmúzeum

Barangolás Indítása

Csíkszentdomokosi néprajzi gyűjtemény

Barangolás Indítása

Csíkszentmiklósi tájház

Barangolás Indítása

Tamási Áron emlékház

Barangolás Indítása

Kápolnásfalui tájház

Barangolás Indítása

Kászoni Székely Tájmúzeum

Barangolás Indítása

Kászonújfalui tájház

Barangolás Indítása

Korondi tájház

Barangolás Indítása

Lövétei tájház

Barangolás Indítása

A máréfalvi Tájház

Barangolás Indítása

Oklándi tájház

Barangolás Indítása

A székelyszentléleki tájház

Barangolás Indítása

A szentegyházi tájház

Barangolás Indítása

Tusnádi borvízmúzeum

Barangolás Indítása

Kőrispataki Szalmakalap Múzeum

Tájházak bemutatása
Nagy Imre emlékház

Zsögödi Nagy Imre festőművész (Csíkzsögöd, 1893. július 25. – 1976. augusztus 22.) tárgyi hagyatéka a művész szülőházában tekinthető meg, amely az alkotásait gondozó galéria szomszédságában található.
Az a tárgyi környezet, amely a művész halálakor a házban volt, megtekinthető itt. Ez kiegészült a kolozsvári lakásából elhozott tárgyakkal. A környék egyik legteljesebb múzeumi kollekcióját szemlélheti meg a látogató: a nemdohányzó mester, méhészkedéskor füsteregetésre használt Nationale cigarettájától kezdve az utolsó, abbamaradt olajfestményig. Személyes tárgyak, melyek hosszú és tartalmas élete során összegyűltek.
Nyitvatartás: Május 15. és október 15. közötti időszakban keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között.
Bővebb információk: www.csszm.ro

Csíkkozmási tájház

A falumúzeumban egy hagyományos parasztház belseje látható, olyan tárgyakat őriznek itt, amelyek hajdanán hozzátartoztak a mindennapi élethez: bútorzat, képek, varrógép, öltözet, lábbelik, agyagedények, fadézsák, kendők, szövőszékek, kenderszőnyegek, kenderfésülők, tilolók, vásznak, csörlők és sok inden egyéb.

Ezek a tárgyak a múlt idő varázsával kerítik hatalmukba a látogatót, az egykori székely falu életéből idéznek fel egy-egy villanásnyit.

Maga a múzemnak otthont adó épület is történelmi műemléknek számít, hiszen 1883-ban épült.

Nyitva tartás: előre bejelentkezés alapján vagy a csíkkozmási turisztikai irodában van a tájház kulcsa, amit napközben 09:00-16:00 óra között el lehet kérni az érdeklődő látogatónak.

Elérhetőség:
Csíkkozmás Turisztikai Információs iroda
RO - Csíkkozmás, Hargita megye, Csíkszék
Tel: +40 266 326 805, +40 725 526 509
E-mail: office@visitcozmeni.ro

Csíkmenasági tájház

Csíkmenaság központjában áll egy figyelemre méltó épület. A régi községházáról van szó, amelyben gazdag néprajzi gyűjteményt hoztak létre. Az ideérkező általában zárva találja az épületet; ha meg akarja nézni a kiállítást, akkor Károly Veronikát, a helyi tanítónénit keresse. Azonkívül, hogy kinyitja az ajtót, sokat tud mesélni a gyűjteményről is, hiszen ő volt a gyűjtőmunka kezdeményezője.

"2003ban készültünk a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes által szervezett Csűrdöngölőre, és András Mihálynak, az együttes igazgatójának az volt a kérése, hogy vigyünk magunkkal négy-öt darab olyan néprajzi tárgyat, ami a falunkra jellemző. Ezeket kiállítják az előcsarnokban. Persze a gyermekek hazamentek, és otthon addig mondták édesanyjuknak vagy nagymamájuknak, hogy a tanító néni valami régiséget kér tőlünk, hogy egyik sem tért vissza üres kézzel. Én is meglepődtem, hogy mennyi minden összegyűlt. Azt mondtam, most már itt az ideje mindent összegyűjteni; különben ez egy régi tervem volt, de az alkalom most jött el. Én is elkezdtem járni házról házra. A polgármester felajánlotta, hogy költözzünk be a régi községháza két termébe, és ott állítsuk ki a gyűjteményt. Természetesen minden tárgyat gondosan leltárba vettem." - emlékezik vissza Károly Veronika a csíkmenasági néprajzi gyűjtemény létrehozására.

A ház, amelyben helyet kapott a gyűjtemény, 1940-ben épült községházának. „Amikor Csíkszentgyörgyhöz csatolták Menaságot, megszűnt az önálló közigazgatás, utána TSZ-iroda is, majd sokáig iskola volt, én magam is ide jártam. 2000-ben költöztették át az iskolát a felújított épületbe, ez itt üresen állt, így tudtuk ezeket a néprajzi dolgokat berakni. Foglalkozások a gyűjtemény kapcsán nem igazán vannak, inkább csak látogatás” – magyarázta.

Menaságon sok minden megmaradt a régi korokból, azonban innen is sok bútort vittek el. A gyűjteményben egy 1854-ből származó festett láda is található. „A menasági festés sötét alapon van, sötétkék vagy cinóbervörös, kevés a díszítés, három színt használtak csak: pirosat, fehéret, zöldet. A csíki ember visszafogottabb, szikárabb, az élet is nehezebb itt és ez megnyilvánul a mintavilágban is”.

Egy nagy falfelületet falvédőkkel borítottak be. Megtekinthető még, hogy milyenek voltak a mindennapi bútorok, a festett bútorok, a hétköznapi vizitkák, posztóharisnyák, kenderingek, a menasági festett tányérok, konyhafelszerelés, a kenderfeldolgozás eszközei, régi iratok, iskolai felszerelések.

Legértékesebbek a rovátkás ládák, amelyek csak itt Menaságon maradtak fenn. Vannak még régi tulipános ládák, faragott ládák, régi viseletekből fennmaradt ruhadarabok, varrottas párnák. A gyűjtőmunka során előkerültek régi iratok, fényképek az emberekről és a faluról. Ha az ember nekifog gyűjteni, akkor ennek nincs se vége, se hossza. Nagyon fontosak a régi bútordarabok: szekrények, tálasok és szövőszékek, valamint a mezőgazdasági eszközök

"Úgy érzem, nemcsak a néprajzi tárgyak egyszerű összegyűjtéséről van itt szó. Például az egyik szövőszéken a gyermekek már szőttek szőnyegeket. Azt is fontosnak tartom, hogy a tárgyakon kívül megőrizzük a mesterségeket is. Jártam bútorfestő táborban, ahol elsajátítottam a mesterséget, és a kicsikkel bútorokat festünk. Most már kaptunk egy harmadik termet is, ahová kiállítottuk ezeket a festett tárgyakat."

A menasági gyűjteménynek nagyon gazdag képi anyaga van. Egy részük a régi menasági mindennapokat mutatja be, a faluba érkezett fényképészekkel a családok szívesen örökíttették meg magukat. Vannak stúdióban készült felvételek is, mivel a leányok sokat jártak Budapestre, Brassóba és Bukarestbe szolgálni. Egy külön kiállítási felületen mintegy ötven katonakép tekinthető meg. Ahány kép, annyi történet.

„Tisztelem a komákat és a rokonságot, édesapámékat és mámáékat. Tégedet csókollak, a mindig rád gondoló és hű férjed, Jóska” – ezzel végződik Tekse József feleségéhez, Gizellához írt levele, amelyet Galíciából írt neki egy nyírfakéregre a második világháború idején. Ez a levél is része annak a gazdag csíkmenasági gyűjteménynek, amely állandóan megtekinthető a menasági tájház folyosóján.

Elérhetőség:

Cím: 537041, Csíkmenaság, Fő u., 447

Elnök: Károly Veronika

Telefonszám: 0266-346651,  Mobil: 0740-174766 

Webcím: www.repuljmadar.ro

Email: info@repuljmadar.ro


Forrás: 

Péter Beáta: Csíkmenaság öröksége, Csíki Hírlap, I. évf. 47. szám

Péter Beáta: Beszédes tárgyak CsíkmenaságonSzékelyhon, 2014.10.16

Csíkszentdomokosi Márton Árom Emlékmúzeum

Márton Áron a Gyulafehérvári (Erdélyi) Római Katolikus Egyházmegye püspöke volt 1939-től 1980-ig.

Csíkszentdomokoson született 1896-ban. Kortársai vélekedése szerint szent életű, karizmatikus, „katedrális méretű személyiség” volt. Ez a vélekedés egybecseng a jelenkori történelemmel, vallástörténelemmel, társadalomtörténettel foglalkozó szakmunkák következtetéseivel, melyek szerint Márton Áron nemcsak az erdélyi katolicizmusnak, de a huszadik századi összmagyar történelemnek is megkerülhetetlen egyénisége.

A Márton Áron Múzeummal, mely halálának harmincadik évfordulója apropóján jött létre, a püspök iránti tiszteletét kívánja kifejezni a szülőfalu.

A múzeum ismerteti a nagy püspök életútját, munkásságát a huszadik századi Erdély változó történelmének ellenfényében. A kiállítás huszadik századi időutazásra, elmélkedésre és kérdésfelvetésre invitálja a látogatót, újra és újra körüljárva Márton Áron életének „titkát”: miként válhatott egy egyszerű parasztfiú korának éleslátású, nyitott szívű és csalhatatlan igazságérzetű szellemi, lelki vezetőjévé, sokak számára egyedüli tájékozódási ponttá a homály évtizedeiben.

A Márton Áron Múzeumot a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért, Csíkszentdomokos Önkormányzata és a csíkszentdomokosi Római Katolikus Plébánia közösen hozták létre, nagylelkű támogatók és készséges közreműködők segítségével. 

I. Terem 

Az első terem Márton Áron indulását mutatja be: az Osztrák—Magyar Monarchia keleti végein mindennapjait élő faluból nem is kellett nagyon messzire vándorolnia az egykori legénykének, hogy európai mércével mérve is színvonalas oktatásban részesüljön.

A váratlanul lesújtó háború és impériumváltás okozta új történelmi helyzetben végigkövethetjük, hogyan formálódik a fiatal pap egyénisége, és miféle élethelyzetek készítik fel a püspöki feladatokra, melyekkel mindössze negyvenhárom évesen kell megbirkóznia.

Még messze a püspöki szék, mikor már kényszerét érzi, hogy „egész népét” tanítsa, ezért vállal oroszlánrészt a dr. György Lajossal közösen megalapított Erdélyi Iskola című pedagógiai folyóirat szerkesztésében. A székely püspök kinevezése miatti örömöt nemsokára beárnyékolja a történelem: már a püspökszentelsé óráiban ott „tornyosul Európa fölött” az újabb vész.

A háború újból felforgat életeket, határokat: a püspöknek kisebbségbe szorulva kell a két országba szakadt híveit egybetartani. Lehet-e vigasztalni azt a családot, ahonnan minden szem élelmet elrekvirált a háborús hatóság? Lehet-e bátran kiállni a zsidókért, amikor ez nemcsak nem „divat”, de egyenesen életveszélyes?...

A háború múltán az „igazság védelmébe” és a „szeretet szolgálatába” szegődött ember csakis bizakodó lehet. Még akkor is, ha újabb ideológiák régi eszközökkel vakítanak el sokakat, ha legtöbben feladják, és elfogadják, hogy mások döntenek a fejük felett.

II. Terem 

Szép, új jelszavak születnek a háború után, melyek mögött – s ezt a kivételesen éleslátásúak látják – ott ólálkodik egy újabb diktatúra. Márton Áron békéről, demokráciáról, emberi és közösségi jogokról ezidőtájt mondott beszédeinek minden szava érvényes és hiteles ma is. Békéről, demokráciáról, emberi és közösségi jogokról kicsit másmilyen módon beszélt ugyanekkor sok politikus, de az ő szavaikat későbbi tetteik felülírták, s mi egykor talán még hitelesen hangzott, ma iskolapéldája annak, hogyan fordulhat önmaga ellentétébe egy-egy szó jelentése.

Mit tehet egy háttérbe szorított, majd támadások kereszttüzébe állított, a nép ellenségének kikiáltott szellemi vezető a teljes jogfosztás, vallásüldözés, szerzetesrendek betiltása, iskolák elvétele, államosítás körülményei között?

A hatalom szerint túl sokat: puszta jelenlétével lerombolja testes politikai apparátusok hónapokon keresztül épített eredményeit. Ezért kerül börtönbe.

Egyénisége és a hit, melynek nevében eljárt, a börtön falain is átsugároz, és ellenállási mozgalmat generál a katolikus papság körében, melyre Kelet-Közép-Európában is kevés példa akad.

A börtönből szabaduló püspök népszerűsége töretlen, megintcsak elég megjelennie, hogy minden ateista ideológia csődöt jelentsen... Vissza a börtönbe? Vagy „csak háziőrizet”? 1957, 1958, 1959, ... 1967. Tíz év a püspöki lakásban, a kertben, a székesegyházban eltöltve. Ez a székesegyház – várkerítés – püspöki palota által határolt pár tíz négyzetméternyi területre összpontosul az erdélyi magyarság figyelme.

A hatvanas évek végétől egy idős, beteg embert látnak viszont az egyházmegye hívei, de a szeretet és megbecsülés feledteti a bajokat. Id. Sztokja Ferenc ‘60-as, ‘70-es években készült fotográfiái és családi fényképalbumok kincseként őrzött bérmálási emlékek beszélnek arról, mennyire szerették Áron püspököt hívei.

III. Terem - Pince 

Koholt vádak, ellentétes politikai nézeteket valló személyek egy perben való elítélése. Egy gróf, egy szociáldemokrata politikus, egy bankár, egy püspök, egy „fegyelmezetlen” kommunista a vádlottak padján, közös „bűnük”, hogy mindannyian látják a gyilkos rendszer valódi természetét. „Kihallgatás”, mialatt egyik letartóztatott megvakul, másik (Demeter Béla) belehal az embertelen bánásmódba. Aztán hosszú börtönévek, kényszermunka és jogfosztás.

Élni azzal a tudattal, hogy tíz-húsz évig kell megküzdeni a hideggel, az éhínséggel, a megalázással, a kínzással, a levegőtlenséggel, a zsúfoltsággal, a magánzárkával, a hőséggel, s még ki tudja, mi mindennel... És a mártonároni következtetés: a politikai börtön „Isten szeretetének iskolája”.

Építészet:Tövissi Zsolt
Grafikai szerkesztés: Boros Melinda
Koncepció, anyaggyűjtés, szerkesztés: Lázár Csilla
A múzeum a csíkszentdomokosi katolikus templom mellett található, az egykori egyházi iskola épületében.

Postacím: 53727 Sandominic, Alszeg u. 1762 sz., Románia

Autóval az E578-as (Csíkszeredát Gyegyószentmiklóssal összekötő) útról a balánbányai eltérőnél észak felé (Balánbánya felé) kanyarodva lehet megközelíteni a faluközponton keresztül.


Előzetes bejelentkezés, érdeklődés:

www.martonaronmuzeum.ro

E-mail: martonaronmuzeum@martonaronmuzeum.ro

Tel.: (+4)0741484716 vagy (+4)0753990667

Csíkszentdomokosi néprajzi gyűjtemény

A múzeum a kultúrház emeletén található, ahol három helyiségben lehet megtekinteni az állandó tárlatot, amely bemutatja a pásztorkodáshoz, földműveléshez, famegmunkáláshoz, erdőkitermeléshez és szövés-fonáshoz hasznát munkaeszközöket, szerszámokat. A kultúrház mellett található még egy berendezett tájház.

A Néprajzi Múzeum és Tájház a Hargita megyének a csíki medencéjében, a felcsíki térségben található, amely Csíkszeredától északra terül el.

Az 1960-as évek végén indult a néprajzi kör, melynek kezdeményezője és irányítója Szabó Judit magyartanár volt. Ennek keretében indult el a gyűjtés, amelyhez a tanulók nagy lelkesedéssel fogtak hozzá. A tárgyak először az iskolában kaptak helyet, majd az újonnan épült kultúrotthon emeleti termeibe költöztették, és napjaikig ott található.

A tájház 1774-ben épült, és a helyi emlékezet szerint tulajdonosa egy Kedves nevezetű kapitány volt. A helyi építészeti hagyomány szerint gömbfából, négy szegletkőre építették, zsindellyel födték. Módos ember háza volt.

Az épület a 1970-es években került a mostani helyére, amelynek berendezése a vidéken ismeretes, helyben is készített festett bútorokból és a falu népművészetére jellemző lakástextíliákból áll. A háztartásban használatos eszközök a házban a maguk helyén egykori funkciójukban láthatók.

Nyitvatartás: hétköznaponként 12 és 18 óra között. 

Elérhetőség

Cím: Csíkszentdomokos, Középtíz 393. sz.
Telefon/fax: + 40 226 633 758
Email: Karda László kardalaszlo@freemail.hu
Kapcsolattartó: Karda László (+40 746 481 412)

Csíkszentmiklósi tájház

A 2009-ben felavatott tájház Csíkszentmikóson található. A Csíki medence keleti szélén fekvő település a 12 A jelzésű úton fekvő Szépvíz községhez tartozik. Az épület berendezése Lakatos István gyűjtőmunkájának az eredménye. Az épület egy két helyiségből álló borona ház, rövid tornáccal, építési évé nem ismerjük. Sajnos, a telek szűkössége miatt a szobákat vagonszerűen alakították ki. A ház alatt pince volt eredetileg. 2009-ben a Polgármesteri Hivatal segítségével a házat lebontottuk, áttelepítettük, és egy másik telken újra felépítettük. Mérete 5×10 méter. A teleken gazdasági épületek vannak. Ezek kijavítását a Közbirtokosság vállalta magára. Az első szobában munkaeszközöket, tárgyakat állítottunk ki, a belső helyiségben pedig egy tisztaszoba látható.
A tárgyak gyűjtése egy monográfia írásával párhozamosan zajlott. Beszélgettem az idősebb emberekkel, és akkor derült ki, milyen sok értékes, érdekes tárgy van a faluban. Ekkor jött az ötlet, hogy ezeket a tárgyakat össze kellene gyűjteni – mesélte a tanár. – Büszke vagyok a falumbeliekre, mert teljesen ingyen, szívből adták ide ezt a sok szép tárgyat. Senki nem kért pénzt, amikor elmondtam, mit akarok, mire szeretném felhasználni őket. Nagyon segítőkészek voltak, felkutatták a régi tárgyakat a padlásról, pincéből. Sokat renoválni kellett, restaurálni, és úgy állítottuk ki őket itt a tájházban. A tárgyak nagy részét én restauráltam, egy részét pedig a Csíki Székely Múzeum segítségével.
Lakatos azt is elmondta, hogy magáról az épületről sajnos keveset lehet tudni, a szomszédok azt mondták, több mint 100 éves, de nem emlékszik a településen senki az építés évére.
A gyűjtemény restaurálásánál és leltározásánál Salló Szilárd, a Csíki Székely Múzeum néprajzosa segédkezett.
Programok

Novembertől áprilisig szövő-fonó tevékenység felnőttek számára.
Április első hetében az „Iskola másként” program keretében I–IV. osztályosok számára szervezünk látogatást.
A Szentmiklósi Ifjúsági Napokon hagyományőrző programok.

Nyitva tartás: előzetes bejelentkezés alapján.

Elérhetőség
Cím: Csíkszentmiklós, 
Telefon/fax: + 40 266 346 407

Tamási Áron emlékház

1972-ben történt az első, nagyméretű megmozdulás. Megalakult a TamásiÁron Kulturális Egyesület Farkaslakán, elnökül megválasztották az akkori állatorvost, Jakab
Zsigmondot. Dr. Bakk Elekné, az író egykori barátja indítványozta az emlékház megnyitását,és támogatókra talált az Egylet részéről, valamint Bokor Ágota (Tamási utolsó felesége) személyében.

A hivatalos papírok beszerzését a doktornő vállalta, a berendezést Bokor Ágota,Jakab Rozália és Fancsali István irányították. Az emlékház a székelyudvarhelyi Haáz RezsőMúzeum névleges irányítása alá került. Bokor Ágota összeszedte az iratokat, könyveket, leveleket, bútorokat a testvérektől, és kiállította a tárgyakat azzal a feltétellel, hogy lemondanaka tulajdonjogról. Ő is ugyanezt tette, minden irat, könyv, fénykép tulajdonjogáról lemondott
a Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum javára (tulajdonképpen a Nemzeti Múzeum javára kellett
volna lemondania, ám a végrendeletben olyan követelések voltak, amelyeket a múzeum nem
vállalt, de a Petőfi Irodalmi Múzeum igen). 

A tárgyak elrendezését Jakab Rozália vállalta, ő
rendezte be a szobákat az eredeti bútorokkal, vetett ágyat készített, írottas szőnyegeket helyezett
el. Így 1972-ben megnyílt a Tamási Áron Emlékház három névleges alapítóval Fancsali
István (az akkori kultúrigazgató), Jakab Zsigmond és Jakab Rozália személyében.

A Tamási-emlékházat 1972. szeptember 24-én avatták fel. Közel 150 éves, faboronás, háromosztatú, zsindelyes ház.
1970-től 1982-ig Tamási Gáspár, az író testvéröccse volt a ház gondnoka, majd 1982-től Tamási Erzsébet, az író húga és férje Sipos Ferenc.

A csűrt Tamási Gáspár építtette. Az első szobában, a "nagy házban" Tamási emlékkiállítás látható a Tamási család szobabelső berendezéseivel, Tamási Áron használati tárgyaival, majd Tamási alkotásaiból, irományaiból, leveleiből és fényképeiből válogatott gyűjtemény tekinthető meg. Az asztalon a családi fényképalbum és emlékkönyv látható.

Tamási Áron a külső "kicsi" házban (szobában) született 1897. szeptember 19-én. 

Nyitva tartás: előre bejelentkezés alapján látogatható az emlékház.

Elérhetőség: Cím: Farkaslaka, Nagy utca 238. sz.
Zepeczaner Jenő
Telefon: 0040-266-218.375

Kápolnásfalui tájház

Régi álmunk valósult meg 2005-ben, amikor a községtől kapott parasztházat felújítottuk és tájházként közkinccsé tettük. A múzeum berendezéséhez szükséges néprajzi tárgyakat Balázs Irén nyugdíjas tanítónő gyűjtötte össze.

Felgyorsult, elanyagiasodott világunk nem a megelégedettséget, a nyugalmat hozta el, hanem az emberi értékek elveszítését, a lelki sivárságot, az emberi kapcsolatok fellazulását. Az iskolában összegyűjtött régi használati tárgyak melegséget sugároztak, meséltek az emberi kapcsolatokról, de a hely szűke miatt kevesen hallották e mesét. Így született a gondolat, hogy a tárgyakat közkinccsé kell tenni.

A Kápolnásfalu 526-os házszám alatti ingatlant 1999-ben, romos állapotban kapta meg a Kriza János Iskola Alapítvány. 2005-ben, az 1890-es években épült parasztház felújítva, eredeti formájában, népi berendezéssel elnyerte tájház jellegét, és várja mindazokat, akik tisztelik és értékelik elődeik/elődeink életét és tárgyi javait. Ez a ház üzenet a ma emberének, mert „ez a ház – meleg családi fészek”.

A székely ember hajlékot, lakást, házat épített magának. Az emberi tartózkodásra emelt épület egy életre szólt, de inkább több emberöltőn át nyújtott biztonságot, védelmet. Ezért a házat tartós anyagból – kő, tégla, fagerenda, zsindely, cserép, vályog – építette.

A székely ember életének, életformájának kifejezője volt a ház. Már maga a házépítés is élményt nyújtó esemény volt, hisz a rokonok, szomszédok kalákában építették fel az új házat, amit a gazda viszonzott közösen elvégezhető munkában. A ház volt élete fontos eseményeinek színtere, olyannak és úgy épült, hogy egy emberi élethez kapcsolódó minden történésnek megfelelő helyszín legyen. A házat a benne élők, a család töltötte meg tartalommal és vált otthonná, meleg családi fészekké. A család itt fogadta az új életet, a gyermek megszületését, itt tartotta a komatiszteletet a keresztelő után. Ugyancsak az udvaron vagy a csűrben tartotta a lakodalmat s lakodalom másnapján a „kárlátóktól” volt hangos udvara. Itt látta vendégül a rokonokat disznóöléskor, vagy aratás és cséplés befejeztével. És ugyancsak innen kísérte utolsó útjára szeretteit és itt tartott értük halotti tort.

A ház a mindennapok megéléséhez biztos háttér volt. A székely parasztházban gyakran együtt éltek a szülőkkel és gyerekekkel a nagyszülők is. A szoba, konyha, kamra alkotta pitvaros házban jól megfért egymással a három generáció. A gyermek megtanulta a kistestvér/testvérek befogadását, az idősek iránti tiszteletet, megtanulta az együttélési, alkalmazkodási szabályokat, az erkölcsi magatartásformát, és megtanulta elfogadni a halált. Hosszú téli estéken hallgatta a felnőttek beszélgetését s megjegyzett mindent, amit felnőtt korában tudnia kellett. A fonókban, tollfosztó vagy paplanvarrásos kalákákban megérezte az  éneklés örömét, hallgatta az idősek meséit, s így megtanulta népe történelmét. A ház kapocs volt, a családot összetartó erős kapocs.

Mi, a ma embere is házat építünk. Nagyon tartós anyagokból, kényelmes és sok szobával, összkomfortosat. A gyermek külön szobát kap. A kistestvér a kórházból érkezik haza, ő is külön szobát kap, külön játékokkal. A nagyszülők nem élnek a családdal, legfeljebb ugyanazon az udvaron, de külön házban. A beteg nagyszülőhöz nem megy be a gyermek, haldokolni sem látja. A szülők munkába járnak, kevés időt töltenek a családban. A gyermeknek ott van a számítógép, megvan egyedül, s ha közbenvalamit ropogtatna, ki sem kell mennie a szobából, hisz kéznél van a mobiltelefon. Senki nem beszél senkivel, senki nem mesél semmit senkinek. Mindenki csak közöl: mikor és hová kell menni, mit és hol kell kifizetni, mit és hol kell megvenni, megrendelni, kivel és mikor kell találkozni. És akkor sorjázhatjuk a kérdéseket: Miért önző a gyermek? Miért beszél durván a nagyszülőkkel? Miért nem látogatja meg abeteg nagyszülőt? Miért fél az elhunytszülőtől, nagyszülőtől?

A kis parasztházat és a benne lakókat nem hiába nevezték meleg családi fészeknek. Mert akár a fészekben a madár-szülők fiókáikkal összebújva melegítették, védték egymást a hidegtől és a vihartól, ugyanúgy az ősi székely családban a gyermek érezte a szülők, nagyszülők lelki támogatását, szeretetét, óvó-féltő intelmeinek melegét, s akaratlanul is természetévé vált, mintegy ösztönszerűleg, ezen íratlan erkölcsi normák továbbítása utódainak.

Kászoni Székely Tájmúzeum

A Kászoni Székely Tájmúzeum Kászonaltíz községben található, a faluközponttól rövid sétányi távolságra. A Tájmúzeum a Kászoni Medence néprajzi különlegességeit igyekszik bemutatni. A gyűjtemény létrehozását az 1970-es években Miklós Márton tanító kezdeményezte, és néhány tanítótársával ő is szedte össze és állította ki először a legszebb darabokat. Sajnos, halála után rossz állapotba került. 

A Mereklye Egyesület a gyűjtemény megmentése érdekében Bodó Imrétől 2008-ban bérleti jogot szerzett egy székely portára, és a gyűjtemény anyagát – gondos állagmegóvás után – itt sikerült elhelyezni. Az elveszett korábbi nyilvántartás helyett új fényképes leltár készült. Így a múzeumot – a községgel kötött együttműködési szerződés alapján – a Mereklye Egyesület működteti.

Az épület nagy, L-alakú tornáccal szegélyezett típusos kászoni ház, mely előtt egy kb. 200 éves székelykapu áll. A portán – szintén a múzeumhoz tartozóan – nagy csűr és istálló is van. A ház konyhából és két szobából, valamint kamrából áll, és eredeti tárgyakkal van berendezve. A középső szobában felállított és működő szövőszéket láthatunk, a belső szoba a tisztaszoba, vetett ággyal. A Múzeum/tájház érdekességei a Kászon vidékén készült ládák, az itt valaha működött üveghutából származó üveg, egy gyönyörű és ritkaságnak számító griffes falvédő, és még sok más különleges tárgy.

A tájház programjai

A tájházban jelenleg a falu iskolás gyermekei számára működik múzeumpedagógiai program, melyet szeretnénk folytatni. Külső jelentkezők számára tervezünk táborokat, ezek iránt a most készülő honlapon lehet majd érdeklődni.

Nyitva tartás: előre bejelentkezés alapján. 
Nyáron 8:00-20:00, télen 8:00-17:00.

Megtekintéshez Vízi Veronkát a Mereklye Egyesülettől vagy Lakatos Tamás kultúrigazgatót (+40-721-283.329) kell hívni telefonon.



Elérhetőség

Cím: Kászonaltíz, Csantik utcája 136. sz.

Telefon: (Vízi Veronika) +40-721-981.704

Honlap: kaszonmuzeum.eu

Kászonújfalui tájház

A falu központjában egy emlékmű áll. A kőkereszt több mint száz hősre, a két világháborúban elesett katonákra emlékezteti az utókort. A közelben egy tájházat rendeztek be, mely Szent Miklós nevét viseli.

A muzeális értékeket őrző házikóban  első világháborús emlékeket állítottak ki. Népművészeti tárgyak, népviseleti öltözékek is megtekinthetők, mindezek egy kis összefoglalót adnak a helyi szokásokról, Újfalu múltjáról. 


Elérhetőség

Cím: 537236, Kászonújfalu, Fő u., 235

Telefonszám: +40-266-333.131 

Korondi tájház

A Sóvidék legismertebb települése, Korond fazekasságáról híres. A Korondi tájház a műút és a Piac utca kereszteződésénél áll, a Hargita megyei nyilvántartásban műemlékként szerepel, a helyiek „múzeumház”-ként emlegetik. A néprajzi tárgyak gyűjtése már 1946-ban Molnos Peti Fábián bíró és Tófalvi Erdész Antal jegyző idején megkezdődött. A gyűjteményt akkoriban a már lakatlan jegyzőlakban helyezték el. Ezeknek a tárgyaknak nagy része a székelyudvarhelyi és székelykeresztúri múzeumokba került. Az 1960-as években az iskolákban működő gyermekszervezetek kezdeményezésére elkezdődött a gyűjtőmunka, és Tófalvi Zoltán történelem tanár irányításával az iskolában korondi szobát rendeztek be. Az 1970-es évek elején a községi nevelési tanács Balázs László kultúrotthon igazgató kezdeményezésére vásárolta meg mai tájház épületét, megnyitására 1975-ben került sor.

A kétosztatú épület építésének pontos idejét nem tudjuk. Az 1800-as évek végén kocsma működött benne, Bucinénak hívták a kocsmárosnét. Később Molnos Biz József lakott benne, aki borvízhordásból élt, szűkösen. 1925-ben a helyi bábaasszony, Parajdi Rebeka szülésznő vásárolta meg Koszta Horokály József tulajdonostól, és 1958-ban adta el a zsidó Meiszter Sándornak, aki az 1960-as években eladta Józsa Butyi Lászlónak, tőle került a község tulajdonába. Fenyőfából épült boronaház, tölgyfa talpfára van rakva, kívül, belül sárral tapasztott.

A tájház megnyitásakor a gyűjtemény alapját az iskolai gyűjtemény alkotta, de Pászka Imre tanár, és Pál Antal fazekas is eredményes gyűjtőmunkával gyarapították anyagát. 1978-ban a porta elé Atyhából hozott gyönyörű kötött székely kaput állítottak, amelynek a készítési ideje a felirata szerint 1899 volt: EZEN KAPUT ISTEN SEGEDELMÉVEL ÁLLITOTTA GYÖRFI FERENC ÉS NEJE ÉLTES JOLÁN 1899. MARC. 30.

Ma a tájház egy 20. század eleji korondi fazekascsalád lakás- és életkörülményeiből ad ízelítőt. Az edénygyűjtemény mellett a látogató gyönyörű festett bútorokat is láthat, és régi tapló-, kender- és gyapjúfeldolgozó eszközök is ki vannak állítva.


Nyitva tartás:
Pünkosdkor egy hétig naponta 10–18-ig.

Július, augusztus hónapokban naponta 10–19-ig.

Az év többi részében bejelentkezés alapján.


Elérhetőség:
Cím: Korond, 98. sz.
Telefon/fax: + 40 745 532 810
Kapcsolattartó: Ambrus Judit (+ 40 266 249 185)
Honlap: www.korond.ro

Lövétei tájház

Hargita megye egyik legszínesebb kistája a Homoród mente. Az itt fekvő Lövéte község tájháza tíz éve, 2002-ben nyitotta meg kapuit. A tájházat Mihály János történész javaslatára és szakmai irányítása alatt a Lövétei Polgármesteri Hivatal hozta létre a Felső-Homoródmente Kistérségi Egyesület és a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával. Jelenleg is a Polgármesteri Hivatal működteti.

A tájház Lövéte központjában, az 1965-ben felépített szövetkezeti üzletház melletti, nemrég macskakővel kirakott kis utcában, a községi könyvtár szomszédságában áll. A 2011-benfelújított egykori lakóház az adatközlők szerint az 1894. évi lövétei tűzvész után épült 1896-ban. Az épület előtt egy 1927-ben készült galambbúgos kötött nagykapu áll, amelyet Ladó Gábor helyi fafaragó újított fel, ideköltöztetése után, még 2002-ben.

A kapu mögötti telken álló, alápincézett, cseréppel fedett kőházon érződik a közeli szász vidék építészetének hatása A ház vakolatdíszes udvari homlokzatán a következő felirat olvasható: NEM A HÁZ TART MEG MAGÁBAN HANEM ISTEN ŐRIZ ABBAN: EMBER TEHÁT IMÁDKOZZÁL HOGY ISTEN LEGYEN HÁZADNÁL. Az előbb említett kőtornácból külön ajtón két szoba közelíthető meg. Az első, az ún. tisztaszoba, amely helyben készített festett bútorzattal és szötteménnyel („szedettessel”) van berendezve. Legszebb dísze a fenyőfából készül vetett ágy, amely a menyasszonyi kelengyeágynemű elhelyezésére, közszemlére tételére is szolgált.

A tájház, a vetett ágyon kívül, még jó néhány évszámos öreg kelengye- tároló és ülő bútorral (menyasszonyi ládák, becsapolt lábú, deszkatámlás székek, falba mélyesztett tékák) büszkélkedik. Ebben a szobában kapott helyet az egykori lövétei népviseletet bemutató kis archív fotókiállítás (a székelyudvarhelyi Kováts István fényképész egykori képeiből) is, Egyed József vállalkozó támogatásának köszönhetően. A hátulsó szoba falán állandó kiállítás látható Ádám Gyula fotóművész Lövéte népi építészetét bemutató képeiből.


A tájház programjai

A tájház oktatója, Fazakas Ágnes a szövés és fonás csínját-bínját mutatja be napi rendszerességgel a hátulsó szobában felállított szövőszéken. Évente húsz-harminc diáklány tanul kézimunkázni (gyöngyöt fűzni, terítőket, zsebkendőket, kötényeket hímezni, női inget varrni stb.) itt. A 2009 novemberében alakult lövétei Asszonykórus is ide jár próbálni. A portán, a házhoz ragasztva egy sütőház is található. A benne található kemencében sütik nagyobb ünnepeken a messze földön híres lövétei „kókós” lepényt.

A tájház és udvara az elmúlt tíz év alatt számos rendezvénynek adott otthont. 2010-ben majálist tartottak a fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű fiatalok számára az „Őrangyalprogram” keretén belül.


Nyitva tartás:

Hétfő 8–12, 15–19

Kedd 8–12, 16–20

Szerda 8–12, 16–20

Csütörtök 8–12

Péntek 8–12, 15–19

Hétvégén előzetes egyeztetés alapján.



Elérhetőség

Cím: Lövéte, Piactér, 966. sz.
Telefon/fax: + 40 266 220 729
Email: loveteph@freemail.hu, szallasfa@freemail.hu
Kapcsolattartó: Mihály János szakirányító (+ 40 746 281 013), Fazekas Ágnes népi mester, oktató (+40 754 290 896), András József gondnok (+40 726 337 367)
Honlap: www.lovete.ro

A máréfalvi Tájház

A Csíkszereda–Székelyudvarhely közötti országút mentén,
Máréfalván, a 214-es házszám alatt igényesen kialakított tájház várja
látogatóit. Az ingatlant 2000-ben sikerült megvásárolni lelkes támogatók
segítségével. Alegszükségesebb javítási munkálatok elvégzését követően,
a tájház 2004-ben megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt.

A tájházegy hagyományos falusi porta, környezetével
harmonikus egységet alkotva
simul be a falu utcaképébe. A székely
ember háza fából, rakófából, boronafallal
készült. Ezzel magyarázható a
mondás, miszerint a székely a házát nem
építi, hanem rakja, a kapuját pedig
állítja. Ez az ősi építési mód, a tipikus falusi
gazdaság eltűnőfélben van. A falusi
életszer minden eleme üzenetet hordoz.

A ház a havasalji „kisbirtokos gazda”
háztípusa. Arányaiban, megjelenésében
nem imponáló, nem hivalkodó, nem vall
gazdag emberre. Földszintes épület,
mindössze három lépcső vezet a házba.

Korát illetően, már arányaival is felhívja
magára a néprajzosok figyelmét.
Az aszimmetrikusan elhelyezett homlokzati
ablakok és az ereszben helyet
kapó kemence, az első házból nyíló igen
keskeny kamra és a zárt eresz sejtetik,
hogy régi házról van szó. Mestergerendája,
ami azonosíthatná az építés
idejét, nincs. A javítások során egyetlen
évszámmal ellátott cserép került elő. A
cserépen ez áll: Bart Julianna Nagya
samuelné erdővidéki Baroti 1887 Ben
oktoBer Ballo Ágnes irt 1887 (lásd a
melléklet felvételt).

A néprajzosok véleménye szerint
valószínű, hogy a ház nem ekkor épült,
sokkal inkább feltételezhető, hogy ebben
az időben egy nagyobb javításon esett át,
amely együtt járt a tetőzet átépítésével,
amikor a zsindelyt cserépre cserélték. Az
egyházi feljegyzések valószínűsítik is ezt
a tényt, 1880-ban leégett a szomszédos
ház, amelyben Jakab kántor lakott. Ekkor
károsodhatott ez a ház is.

Az eredeti ház építésének ideje valamikor
a XIX. század közepére tehető. A
falakat alig faragott, többnyire gömbölyű
gerendákból rakták össze, a végeket
gerezdbe rótták, a kiálló gerezdvégeket
sem fűrészelték le. A boronafalat nem
lécezték, elég vastag tapasztás került rá,
és hogy ne guvadjon le, a gerendákba
vert apró faékekkel, bolhaszegekkel
biztosították. Az utcafronti ablakokon
tömör, deszkából készült, kékre festett
ablaktábla, salukáter van. A székely a
házát kívül nem cifrázta. Egyetlen épí-
tészeti alkotását díszíti, a faragott festett
kapuját.

Ezeket a házakat törvényszerűen
kékre meszelték. A kék színárnyalatának
üzenete is volt. A vagyonosabbak söté-
tebb kékre meszeltek, a faluközösségben
elfoglalt méltó helyüket kívánták ezzel
hangsúlyozni.

A ház tetőzete elül kontyos, hátul
csonkakontyos, hódfarkú, valamint fecskefarkú
cseréppel van födve. Oszlopos
tornáca egyszerű, tömören deszkázott.
Anyagát „az idő megette”, a fenyőfa
deszka erezetén mély barázdákat vájt. A
bedeszkázott, kivágott szívekkel díszített
eresz olyan kieresztésféle, ebbe torkollik
az udvar felől végigfutó tornác. A tornác
sok mindenre jó, eső nem ver, nap nem
tűz és mégis kint vagyunk. Az ereszben
van a kemence és katlan, amolyan nyári
konyha, füstös konyha. Főleg nyáron itt
az ereszben zajlott a család mindennapi
élete. A hiuba vivő lajtorjának itt van az
állandó helye. A mennyezet gerendázott.

A ház beosztása szokásos: első ház
vagy tiszta ház (nagyháznak is mondják),
hátulsó ház vagy lakóház, kamara, közé-
pen a zárt eresz a kemencével. A szobáknak
udvarra néző ablaka van, ahonnan
látni lehet, hogy mi történik az „életen”.
A „ház földje” súrolt deszkapadló.

A gyűjtemény

De nemcsak a ház, hanem a benne elhelyezett
gyűjtemény is – a lakberendezési
tárgyak, háztartási eszközök – nagy
értéket képvisel, hiszen betekintést nyújt
a ház hajdani lakóinak mindennapi életébe.

A gyűjtőmunka 1970-ben kezdő-
dött, az iskolások számára meghirdetett „kincskereső” mozgalom keretében.
Kezdetben spontán gyűjtésről volt szó. A
begyűjtött tárgyakat az iskolában ki-
állítottuk, része lett az iskolai életnek,
hangulatot teremtett az újabb gyűjtéshez.
Megfelelő épület hiányában többször is
költöztettük a gyűjteményt, míg megkapta
méltó helyét. A hajdan magántulajdonban
lévő tárgyak itt, e házban a
faluközösség tulajdonát képező közgyűjteménnyé,
közkinccsé váltak.

A nagyház dísze a vetett ágy, pirosfejtős
háziszőttes ágyneművel. Az asztal
nincs a ház közepén, hanem az egyik
sarokban, a két ablak között kap helyet,
mellette két hosszú padláda. A sarokban
van a záros falitéka, almárium. Értékes
dolgokat őriztek benne. Odébb az álló
tálas, majd a falitálas, a használatos
cserépedényekkel. Az egyedüli festett
bútor a hozományláda, tulipános láda.
Ebben hozta a staférungját a ház aszszonya.
Az egyik ládatető belső oldalán
1796-os év olvasható, a másik láda 1835-
ben készült, egy harmadik pedig 1841-
ben. Agerendában rúdon lógnak az ünnepi
gúnyák, amelyek csak vasárnaponként
kerültek használatba. Az ágy előtt van a
rengőbölcső, mellette jelképesen a fonó-
kerék; a 6-8-10 gyermekes családanya a
dajkálás gondját alkotómunkával kötötte
össze. Ha nem pörgött az orsó, nem volt
miből ruháznia a családot. Az ajtó mögött
a hosszú fogas. Rajta tarisnya, átalvető,
posztó ujjas, lájbi. A füstös konyhában a
dagasztó tekenyő, a pityókanyomó… De
felsorolható-e minden e rövid írásban?
Ezt látni kell!

A hátulsó házban a kender feldolgozásának
folyamatát bemutató időszakos
kiállítás látható.
A ház után nézzünk szét a gazdaságban
is! Az udvar hátsó felében, a
kapuval szemben van a háromosztatú
csűr, keresztbe fordítva a telek lezá-
rásaként. Itt van a kétfaros pajta (istálló),
középen a szekérbeálló csűr, majd a
nyitott árnyékalja. Az udvaron, a házzal
szemben a gémeskút áll.

Atájház szerepe

E rövid bemutatás után önként adódik a
kérdést: Milyen szerepet tölthet be egy
tájház a falu életében? Lehet az ismeretgyarapítás
eszköze, főleg az ifjúság
számára, de a néprajzkutatók számára is.
Ezen túlmenően lehet a történelmi tudatformálás,
nemzeti önazonosságunk
elmélyítésének igen fontos intézménye, ha olyan hellyé tesszük, ahová szívesen
benéznek a helybeliek, ahol szívesen elidőznek
gyermekkori emlékeiket idézve.

Milyen jó itt, mintha mámámnál lennék!
Hogy el lehetne lakni ebben a házban! –
mondják a falubeli idősebb látogatók. 

A Tájháznak jól meghatározható helye van
a falu turisztikai programkínálatában is.
Mindezek mellett egy további fontos
szerepet kapott ez a paraszti porta: ifjúsági
táboroknak ad helyet. 2007 augusztusában
immár ötödik alkalommal
kerül sor itt Kaláka tábor szervezésére.
Ilyenkor élettel telik meg a tájház, a
gyermekek birtokba veszik „az életet”, a
kézműves műhellyé alakított csűrben
életre kel a „csűrdöngölő”.

A falusi tájház fenntartása, működtetése,
a gyűjtemény védelme nagy felelősséget,
odaadó munkát kíván. Közösségi
értékről lévén szó, fenntartását, működtetését illetően elsősorban a helyi önkormányzatnak
van meghatározó szerepe.
Máréfalva önkormányzata ezt
megértette, és komolyan veszi a feladatát.

A KŐLIK Hagyományőrző
Művelődési Egyesület kulturális pályázatok útján kapott támogatásokkal szervezi
a rendezvényeit. A meglévő gyűjtemény
védelme és további gyarapítása
csak közösségi összefogással lehetséges.
Ez eddig sem hiányzott, higgyük, hogy a
jövőben sem marad el.

Nyitva tartás: előzetes bejelentkezés alapján.

Elérhetőség

Cím: Máréfalva, Fő utca 214. sz.
Telefon/fax: + 40 266 245 170, + 40 733 683 253
Email: office@kapuinfo.ro
Kapcsolattartó: Szálló Kis Judit, az Egyesület elnöke (+40 741 326 185, kőlik@marefalva.ro), Kovács Piroska néprajzos (+40 747 114 278, kovacs.piroska@marefalva.ro)
Honlap: www.marefalva.ro

Forrás:
Kovács Piroska, Örökségünk, 2007. I. évfolyam, 1. szám

Oklándi tájház

Oklándon már a hetvenes évek közepén folytattak tárgyi néprajzi gyűjtést azzal a céllal, hogy a paraszti munka eszközeit megőrizzék az utókornak. Beke Gyula tanító akkori terve apró lépésenként látszik megvalósulni, és ennek újabb mozzanata a falunapok alkalmával felavatott néprajzi kiállítás. 

Kelemen Levente oklándi unitárius lelkész és felesége, Éva asszony a tájház gyűjteményének alapját képező tárgyegyüttes sorsáról beszélve azt emelték ki, hogy az egyház kapcsolatainak tulajdoníthatóan az amerikai Janet Prince nagylelkű adományt tett és ebből a község központi részén, a római katolikus imaház közelében telket, házat vásárolhattak, ahol múlt évben elhelyezték a gyűjteményt. A most már tájháznak nevezett épület a H. P. H, magyarul Aratás Reménysége Homoródért Alapítvány tulajdona. Az elmúlt esztendőben a keresztúri múzeumban restauráltatták a fémtárgyakat – vasalótól kardig, és forgópisztolytól lakatig sok mindent látni itt –, és gázosítással szúmentesítették a faeszközöket. Az idei szeptember végi falunapokra az alapítvány a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttal közösen, Hargita Megye Tanácsának és a polgármesteri hivatal támogatásával látogathatóvá tették a gyűjteményt, a feljavított épület középső szobájában a népi mesterségek eszközeit állították ki. A helyben gyakoroltak közül többségében a kenderfeldolgozás ma már nem használt szerszámait (tiló, héhelők, matolla, orsók stb.) látjuk, illetve tároló- és mérőedényeket, evőeszközöket, konyhai felszere­léseket. A falakon elhelyezett ábrák erre az alkalomra készültek el. 

Szolga Rozália és Benedek Áron adományaival tovább gyarapodott a gyűjtemény. Bár az anyagiak mindig is határt szabtak az elképzelések megvalósításában, a Kelemen házas­pár továbbra is bizakodó, hiszen egy erős közösséget érezhetnek maguk mellett, így hát a gyűjtemény kiegészítését, illetve a tájház pincéjének és hátsó szobájának javítását tervezik. A községgel ismerkedőket szolgálja a frissen ki­nyomott színes szórólap is, a tájházat pedig a lelkész házaspár mutatja be. 

P. Buzogány Árpád 

Elérhetőség
537225 Oklánd 58 sz.
Tel: 0266-224.022 (Unitárius Parókia)

A székelyszentléleki tájház

Ezelőtt 33 évvel létesült a székelyszentléleki falumúzeum. Alapítója, Balázsi Dénes tanár, néprajzos kezdeményezésére értékes, a hajdani népélet tárgyi eszközeit bemutató tájház született. Akkoriban az összegyűjtött anyag gazdagsága tekintetében talán a rugonfalvi, kászonaltízi, csíkszentkirályi, valamint a csíkszentdomokosi gyűjtemény vetekedhetett e szakszerűen berendezett falumúzeummal. Létesítésén olyan szakemberek bábáskodtak, mint a néhai Kovács Dénes, dr. Molnár István és a jelenleg nyugalmazott, volt csíkszeredai múzeumigazgató, János Pál. Több mint 700 értékes, napjainkban már fel nem lelhető néprajzi tárgy látható a tájházban. Elég, ha csak a ritka Bereczki-féle csempeanyagra gondolunk, de a mindennapi életvitel olyan emlékei is láthatók, melyek a Nyikó mente múltjából adnak ízelítőt. Megalakulása óta látogatók ezrei fordultak meg a tájházban.

A székelyszentléleki tájház az Árpád-kori templom szomszédságában található, 1977 májusában nyílt meg Balázsi Dénes tanár gyűjtőmunkájának eredményeként. Létrehozásában olyan neves szakemberek is segédkeztek, mint például Molnár István, Kovács Dénes vagy János Pál.

A ház eredetileg az alszegi Bíró utcában állt, a község vásárolta meg múzeum létrehozásának céljából. Ekkor telepítették mai helyére.  Az 1850-es években épült háromosztatú ház nagyházból (szoba), kicsiházból (tiszta szoba) valamint a kamrából és a deszkázott ereszből áll, jól példázza a táj népi építészetét.

A Székelyföld népi építészete sok vonatkozásban jól elkülöníthető a szomszédos tájakétól. A települési viszonyok közül a halmazosodást, a nemzetségi megtelepedést kell kiemelnünk, ezen belül a telkek jellegzetes csoportos beépítését. Szinte minden funkció külön épületben kapott helyet.

A növényföldrajzi környezet lehetővé tette a faépítkezést, a 20. század elejéig az épületek 90%-a fából készült, s még ma sem ritka. Egyedülálló a magyar nyelvterületen, hogy az igen jó minőségű fenyőből építkeztek, másutt a lombos erdők korlátozott felhasználásának lehetősége volt inkább a jellemző. A székely házon a tetők kizárólag szarufásak, a rendkívül meredek hajlásszögű tetőket lakó- és gazdasági épületeken egyaránt korábban teregetett szalma fedte, s ezt váltotta fel a zsindely, mely éppen innen terjedt el.

A Székelyföld népi építészetének jellegzetessége az úgynevezett ereszes ház. Az ereszből külön ajtón közelíthető meg a kicsiház és a parádésház. A parádésházból a ház hosszirányú tagolásával kialakított oldalkamra nyílik, mely tároló funkcióval bír. Az egész épületben nem volt zárt tüzelőberendezés, nyílt, kandallószerű tüzelő volt a jellemző. Az eresz olyan vonása Délkelet-Erdély népi építészetének, mely határozottan elkülöníti környezetétől, bár analógiákat foltszerűen találhatunk az egykori Partiumban, Szatmár és Szilágy megyében, valamint Vajdahunyad környékén. Valószínű, hogy a rendelkezésre álló fa minősége tette lehetővé, hogy a nemesi-kuriális építészet egyik eleme, az oldalkamra a paraszti használatban is általánosan elterjedjen. Mint említettük, a székely népi építészetet a különépítés jellemzi, de a csűr és az istálló szinte kizárólag egybeépül, úgy, hogy az istálló a csűr egyik fiókjában kap helyet, bár ez a 18. században még nem lehetett általános.

A szentléleki gyűjtemény közel hétszáz tárgyból áll, s a Felső-Nyikómente néprajzi hagyományait mutatja be.  A nagyházban a környék jellegzetes bútordarabjait és berendezési tárgyait állították ki. Itt élte életét valamikor a székely család: lakó- és hálószobaként is szolgált. A kicsiházban vagyis a tisztaszobában a vendégeket fogadták, s a férjhez menő lány kelengyéjét tárolták, míg a kamrában különféle munkaeszközök, tárolók kaptak helyet. A tájház bejáratánál lévő egysoros, indadíszítésű székelykapu 1848-ban készült, László Ferenc malomfalvi gazda állíttatta.


Nyitva tartás: előre bejelentkezés alapján.

Elérhetőség:

Balázsi Dénes: +40742991197 vagy 0266248052

 

Felhasznált irodalom:

Bárth János: Település. In: Magyar Néprajz IV. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1997. 282-284

Duka János: Üti Páké Barátost. Pallas-Akadémia Kiadó. Csíkszereda, 1995. 194-195.

Vofkori László: Székelyföld útikönyve I. Carthographia Kiadó. Budapest, 1998. 341-345.

Forrás: www.karpatmedence.net

A szentegyházi tájház

Ha valaki benyit a szentegyházasfalusi plébánia udvarára, egy szépen felújított, fából épült, zsindellyel fedett, hagyományos havasalji lakóház képe fogadja. A négyosztatú ház pitvarában kifüggesztett tájékoztatóból megtudjuk, hogy Portik-Bakai Sándor helybeli plébános 2002 tavaszán kapta az ajánlatot, miszerint a Szentegyházasfaluban született, de innen elszármazott Vitus Géza erdőmérnök és felesége, Kelemen Emerencia – akik 20 évig Sopronban, majd később az ausztriai Kismartonban (Eisenstadtban) éltek – hagyatékából a plébánia udvarára épüljön emlékház. Erre a célra a Kárpátok utca 7.szám alatti ház lett kiszemelve, nem véletlenül. Bár a ház nem Vitus Géza szülőháza (azt időközben lebontották), mégis méltán nevezhetjük második otthonának, hiszen itt, a bátyja, Nyisztor Áron és annak felesége, Katalin otthonában töltötte vakációit, segédkezve a mezei munkákban.

A kőalapra rakott, tornácos, boronafalas, tapasztott és kékre meszelt szentegyházasfalvi lakóház mestergerendájának felirata (ISTEN SEGEDELMÉBŐL ÉPÜLT EZ A HÁZ LŐRINCZ ÁRON ÉS NEJE LŐRINCZ KRISZTINA ÁLTAL 1910 JÚN. 9- ÉN. […]) szerint az épület egy év híján 100 éves, ugyanis 1910-ben épült. A ház 2004 májusában került a plébánia telkére. Azóta a településen megszálló vagy  átutazó turisták, az alkalmi látogatók egyre többször keresik fel. Néha a tanítók, tanárok is meglátogatják diákjaikkal.

A ház szobái egyszerű bútorokkal vannak berendezve, amelyeket György Mihály falusi asztalosmester az 1920-as években készített. De látható itt régi női székelyruha, kézimunka, szerszámok és más használati tárgyak. A padlástér ugyancsak régi bútorokkal van berendezve, illetve az egykori hagyományos havasalji gazdálkodás szerszámkészletével. Egyszóval: a szentegyházi római katolikus egyházközség tulajdonában lévő gyűjtemény és Vitus Géza emlékház a kulturális turizmus olyan "darabja", amelyet érdemes megtekinteni.

Vitus Géza

1920. július 12-én született Szentegyházasfaluban. Elemi iskoláit is itt végezte. 13 éves korában jelentkezett a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnáziumba, ahol 1941-ig tanult. Gyerekkori álma volt, hogy történelemtanár legyen, de keresztapja tanácsára végül is az erdőmérnöki főiskola mellett döntött. Sopronban, a rangos Erdészmérnöki Egyetemen fejezte be tanulmányait 1945-ben. Először a soproni Erdőhivatalnál dolgozott. 1949-től, miután végleg úgy döntött,hogy nem jön vissza az időközben újra "román földdé" lett Erdélybe, Kapuváron dolgozott erdőművelési előadóként. 1953-ban újra Sopronban kapott beosztást. 1964 őszén az ausztriai Burgenlandba költözött, ahol Lászl István kismartoni püspök alkalmazta mezőgazdasági és erdőgazdálkodási igazgatóként. Feltérképezte az egyházmegye birtokait, szakszerű üzemterveket készített. A kiváló szakértelemmel rendelkező erdőmérnököt 1985-ben II. János Pál pápa felvette a Szent Szilveszter lovagrendbe. Vitus 1997-ben vonult nyugdíjba. 2001. március 11-én hunyt el (felesége halálát követően másfél hónapra). A kismartoni temetőben helyezték örök  nyugalomra.

(Köszönet Portik-Bakai Sándor plébánsúrnak, hogy a szükséges adatokat a rendelkezésünkre bocsátotta.)

Elérhetőség:

535800 Szentegyháza, Május 1 utca, 26. szám

Tel: 0266-246.109

Forrás: Mihály János, Örökségünk

Tusnádi borvízmúzeum

Tusnád falu központjában lévő múzeumot a Csíki Székely Múzeum működteti. A kiállítás tervezését és kivitelezését a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület (CsTTE), az Ars Topia Alapítvány vállalja magára, bonyolítja le magyarországi és erdélyi iparművészek, diákok közreműködésével és a helybéli lakosok, mesteremberek részvételével. 

Ez a munkacsapat már évek óta dolgozik a régióban. A már megvalósult munkák bizonyítják e munka hatékonyságát és eredményességét. 

A Borvízmúzeum a Csomád-Bálványos Régió a Csomád-hegység lábánál fekvő településeken szerveződött meg. Közelebbről Erdély keleti peremén, a Kárpátok észak-déli irányban húzódó hegyei által határolt Csíki-, Felsőháromszéki- és Sepsibükszádi-medence találkozásánál helyezkedik el. A Csomád-hegycsoport a Hargita hegység legfiatalabb vulkáni képződménye. A régióban természeti és történelmi értékekben gazdag, fejlődéstörténetében a hegycsoporthoz kötődő, ám önállóan fejlődő és gazdálkodó, egymással határos öt település, Lázárfalva, Tusnád, Tusnádfürdő, Sepsibükszád és Torja található. Évszázadok során az itt lakók létüket a táj természeti adottságai által meghatározott gazdálkodásra alapozták. A térség olyan értékekkel rendelkezik, amelyek európai jelentőségűek, egyes területein pedig világritkaságnak számítanak. A régió elsősorban több száz forrásáról ismert, amelyet évszázadok óta használják ivóvízként palackozva, ivó- és fürdőkultúrára. 

A Borvízmúzeum gondolata a Csomád-Bálványos Régió Fejlesztési Stratégiájának készítése során merült fel, és bekerült a térség cselekvési programjába, mint elsők között megvalósítandó cél. A Borvízmúzeum több szempontból is bővíti a régió kulturális, turisztikai ajánlatát. Elsősorban a természeti értékek, annak tudományos alapú feltárása és megismertetése szempontjából fontos. Felhívja a figyelmet a székelyföldi, ezen belül is a régióban található gyógyvizek értékére, az erre épülő ivó- és fürdőkultúra történetére. A régióban múzeum nem található. 

A múzeum lehetőséget ad arra, hogy az igényes, szelíd, bakancsos, tematikus turizmus lehetőségeit is propagálja. Helyszínének Tusnád község központja, a híres borvízkút melletti terület a legalkalmasabb. Szinte mindenki megáll itt a kútnál vizet venni, aki erre jár, legyen az vendég, turista, vagy az itt lakó. Tusnád a Csomád-Bálványos régió egyik fontos, központi települése. A múzeum épületének építése pályázati pénzekből 2003. szeptemberben indult el. A Borvízmúzeum jurta formájú épületben kapott otthont, mert a szkíta és magyar sámánok gőzfürdőitől, napjaik modern fürdőkúlturájáig járjuk végig a "borvízútat". Az épület 40 m2 alapterületű (belső kiállító), a kiállítási felület 60-90 m2 (belső, külső).     

A kiállítás középső terének berendezése
- nemezsátras verzió (izzasztósátor, faragott fa, látszó vázszerkezet és vízjeles nemezelt sátor, izzó bazaltkövek gyógynövény szárítmányokkal és illóolaj párologtatással)
- rekonstruált ülőfürdő medence verzió (a tér közepén a paravánokkal körülvett boronafalas, lábáztatós medence ami jelen esetben padként működik, a pad alatt hangszóró, közepén víz helyett monitor a Duna TV által dokumentált kisfilmekkel és az általunk dokumentált, tudományos kisfilmekkel)
- borvizes kutyaszán, rekeszekkel, korsókkal és egyéb tároló és szállítóeszköz bemutatása
- borvízpalackozó és üvegmosó gépek
- a fürdőélet elemei (kávézóasztal), pad, esernyő, ágasfa ruhafogas stb.
- a székelyföld geológiája, a borvízforrások kialakulása, fúrómagok, ásványok, kőzetbemutató Kristó András geológus "emlékszobája" (részletek a tudós "műhelyéből" - eredeti tárgyak kiállítása a hagyatékból stb.)
- természetvédelem és környezetvédelem a források környezetében (öreg odvas fűzfák, térbe lógatott madár röpképek, védett jégkorszaki növények fotói, ritka állatok - farkas, medve, hiúz - lábnyomai agyagban megörökítve, az erdő fohásza stb.)


Az építkezések során a környék lakói és a turisták az épület csodájára jártak, reméljük minél több turista igazodik majd el múzeum nyújtotta információknak köszönhetően és kap kedvet a környező táj bejárására. 

Ezúton is szeretnénk megköszönni az NKA Iparművészeti Szakmai Kollégiumának a programjaink végrehajtásában nyújtott segítségét.

Nyitva tartás: Igény esetén nyitják ki. A kinyitást a Tusnádfalu, Főút 223 szám alatt (a Borvízmúzeummal szemben) lehet kérni Jánosi Lajosnál.

Kőrispataki Szalmakalap Múzeum

A Szalmakalap Múzeum Hargita megye délnyugati szélén, Kőrispatakon található. A település a Sóvidék határán, a Küsmőd patak két oldalán három km hosszúságban terül el, nevét a kőrisfákkal szegélyezett patakról kapta.

A Szalmakalap Múzeum 2001-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A múzeum megálmodója Szőcs Lajos kalapkészítő mester, aki nem csupán a családi hagyományt, hanem egy egész régióra kiterjedő, de lassan feledésbe merülő népi mesterséget mentett át az utókor számára. Jelenleg a múzeum működtetését a Szalmakalap-készítők Hagyományőrző Egyesülete vállalta fel, pályázatokból és adományokból tartja fent azt.

A múzeum egy száz éves parasztházban talált otthonra. Az ilyen típusú házból kevés maradt a faluban, mert az 1960-70-es években sorra lebontották őket. A házat az alapító az 1990-es évek végén vásárolta meg, és újította fel saját költségén. Az udvart, a Küsmőd patakból összegyűjtött több mint 600 darab egyedi, a természet által „kimunkált” vidékre jellemző homokkő díszíti.

A múzeumnak otthont adó ház első szobájában az ország különböző régióiban viselt szalmakalapok tekinthetők meg, a középső szobában különféle szalma díszek és használati tárgyak, míg a hátsó szobában a szalmakalap készítés folyamatát, illetve az előállításhoz szükséges eszközöket tekintheti meg az érdeklődő.

A múzeum programjai

Az udvaron egy szabadtéri szalmafonó műhely van, ahol az érdeklődők maguk is kipróbálhatják a szalmafonást. A Szalmakalap Múzeum a faluközösséggel közösen a múzeum alapításának évfordulóján, a július 21-hez legközelebb eső hétvégén szervezi meg a Szalmakalap Fesztivált, ahol kézműves foglalkozások, valamint számos hagyományőrző program várja az érdeklődőket. Az elmúlt évek során a múzeumot egyre több iskoláscsoport keresi fel, ahol a múzeumlátogatás mellett a szalmafonás kezdeti lépéseit is elsajátíthatják.

Nyitva tartás:

Minden nap 10–18 óra között.

Elérhetőség
Cím: Kőrispatak, Gergely u. 229. sz.
Telefon/fax: + 40 266 226 016, Szőcs Lajos: + 40 766 304 987
Email: szkhe@yahoo.com
Kapcsolattartó: Szőcs Lajos (lajos80@freemail.hu)
Honlap: www.szalmakalapmuzeum.ro